Hiányoznak mind a hárman

Monti meghalt.
Nem tudom mikor kellett elaltatni, mert csak ma tudtam meg, hogy mi történt.
Utoljára karácsonykor láttam. Nem emlékszem, hogy mondtam volna neki, hogy mennyire nagyon szeretem. Akkor még nem látszott, hogy bármi baja lenne. Aztán állítólag elkezdett gömbölyödni, pedig nem is evett semmit. Mikor felnyitották majdnem 10 liter víz volt a hasába. A doki ha jól értettem azt mondta, hogy májdaganatos volt.
Nem tudtam tőle elbúcsúzni.
És Rojszitól se.
Igaz, hogy Mijuval gyötrelem volt az utolsó este, könyörögni, hogy még csak pár órát tartson ki, mert reggel első dolgom lesz levinni az orvoshoz és ő majd biztos meggyógyítja.
Szegény alig kapott levegőt én meg nem tudtam mit tenni, hogy jobban legyen.
Csak ültem mellette, simogattam és kérleltem, hogy ne haljon még meg.
De neki legalább el tudtam mondani, hogy mennyire fontos nekem és lehet, hogy nem úgy tűnt neki, de valójában szerettem és hiányozni fog ha nem lesz velem.
A blökiknek nem.
És még csak a sírjukhoz se tudok odaülni és "pótolni", mert el kellett költöznünk csessze meg. Apám még nem vett új telket, Anyám meg nem engedte, hogy Mijut a kertbe eltemessük, mert azon még dolgozni fognak. Úgyhogy mind ott maradtak az állatorvosnál, aki ki tudja mit csinált velük.
Pedig ma egészen vidám napom volt és valami pozitívat akartam írni, mert Apummal is találkoztam, Anyum meg nem volt mérges, hogy ezért lemondtam a vele tervezett programot.
Erre mikor búcsúzunk Apám kinyögi, hogy Montit el kellett altatni és hogy csak azért nem mondta előbb mert nem akart elrontani a napunkat.
És ezt is csak úgy mellékesen, mintegy magyarázatként, hogy mostantól miért ér rá korábban is.
De nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy Monti meghalt és nagyon hiányzik és remélem, hogy tudja mennyit jelentett nekem, akárcsak Roj és Miju is.
És hogy sajnálom hogyha nem mondtam nekik elégszer míg éltek.