2008. január 30., szerda

2008. január 28., hétfő

Kérdezd a nőgyógyászt!

Ma megnéztem egy műsort melynek az is lehetett volna a címe, hogy "Kérdezd a nőgyógyászt".
Gondoltam informatív lehet.
Tévedtem.
De nem merült ki ennyiben a dolog.
Először is az ipse úgy nézett ki, mint egy meztelencsiga.
Aztán végig többes szám első személyben beszélt.
Elég furán hangzik egy férfi szájából, hogy "vigyázzunk a méhünkre, mert csak egy van belőle" meg hasonlók.
Ezek után meg akart győzni mindenkit, hogy oltassa be magát méhnyakrák ellen potom 90e ft-ért, még akkor is ha az említett oltás az ismert 130 vírus közül csak 4 ellen véd és még a TB sem támogatja.
A kaput végül a következő mondat tette be: "Menstruáció közben a hajszálerek elszakadnak és hogy ne vérezzünk el a méhünk összehúzódik, ez okozhatja azt a bizonyos kellemetlen érzést"
Először is: Már megint a többes szám. Én elhiszem, hogy tudja mi történik ilyenkor. Végül is erről szól a szakmája, de azért ne mondja nekem senki, hogy ettől kinőtt a méhe is.
Másodszor: Kellemetlen. Bármit mondanék erre az érzésre, de hogy kellemetlen? Majd akkor fogalmazzon ilyen óvatosan ha nem attól vérzik a két lába között mert letépték a tökét.
Amikor úgy görcsölök, hogy nem csak járni még gondolkodni sem tudok az nem csak "kellemetlen".
Amikor nem csak a hasam hanem a lábam és a hátam is görcsöl az nem csak "kellemetlen".
Amikor egész nap a forró zuhany alatt állok, gyógyszerezem magam és még az se nagyon segít az nem csak "kellemetlen".
És itt a szó összes lehetséges értelmére gondolok.

Nem tudom miért akadtam ki ezen ennyire. Általában nem szoktam ugrani erre a témára és most sem ilyen hangvételben akartam írni a dologról.

2008. január 26., szombat

Helyzetjelentés

Suli: Sikeresen letudtam a vizsgáimat. Végre. Jó érzés úgy felkelni reggel, hogyha azt mondom most olvasni fogok akkor az nem valamilyen jegyzetet jelent.

Kultúra: Plasztik szerelem kipipálva. Bárkás sirály holnap. Remélem pénteken belefér Katonában a Nyugati világ bajnoka.

Szórakozás: Ez az elmúlt héten actyvitit jelentett a tv-szobában. Állítom, hogy a fél paklit megtanultam ez idő alatt. Rég nem nevettem ilyen jókat (főleg csütörtök este).

Hazai: Rájöttem, hogy ez csupán földrajzi eltérést jelent, mivel már itthon is bőröndből öltözködöm. Ha van is különbség életvitelem szempontjából akkor csakis abban figyelhető ez meg, hogy itthon jobban szem előtt van a B-vitamin, így rendesebben szedem.

Ráhatás: Azt hiszem nem reménytelen szüleim zenei kiművelése. Anyum teljesen magától megvette Péterfy Bori CD-jét, mert megtetszett neki mikor hallgattam gépemen. Továbbá Apum is elismerően nyilatkozott a karácsonyi válogatás CD-ről, amit tőlem kapott.

2008. január 19., szombat

Két tehén

FEUDALIZMUS: Van két tehened. A földesúr elveszi a tej egy
részét.

TISZTA SZOCIALIZMUS: Van két tehened. A kormány elveszi
őket és összezárja a többiek teheneivel. Neked kell
gondozni az összes tehenet. A kormány annyi tejet ad,
amennyire szükséged van.

BÜROKRATIKUS SZOCIALIZMUS: Van két tehened. A kormány
elveszi őket és összezárja a többiek teheneivel. Ezeket
volt csirketenyésztők fogják gondozni. Te fogod gondozni a
csirkéket, amiket a kormány a csirketenyésztőktől elvett.
A kormány annyi tejet és tojást ad, amennyire a táblázatok
szerint szükséged van.

FASIZMUS: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt,
fizetéssel felvesz téged, hogy gondozd a teheneit, és
eladja neked a tejet.

TISZTA KOMMUNIZMUS: Van két tehened. A szomszédod segít a
gondozásukban, és elosztjátok a tejet.

OROSZ KOMMUNIZMUS: Van két tehened. Neked kell gondozni
őket, a kormány az összes tejet elveszi.

DIKTATÚRA: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt,
téged lelövet.

SZINGAPÚRI DEMOKRÁCIA: Van két tehened. A kormány
megbüntet, mivel engedély nélkül tartasz haszonállatot a
lakásodon.

MILITARIZMUS: Van két tehened. A kormány elveszi
mindkettőt, és téged besoroz.

TISZTA DEMOKRÁCIA: Van két tehened. A szomszédaid eldöntik,
hogy ki kapja a tejet.

KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA: Van két tehened. A szomszédaid
felfogadnak valakit, aki eldönti, hogy ki kapja a tejet.

AMERIKAI DEMOKRÁCIA: A kormány megígéri, hogy kapsz két
tehenet, ha rá szavazol. A választások után az elnököt
tehénnel való visszaélés miatt lemondatják. A sajtó még jó
darabig a "Tehén-gate" ügyön csámcsog.

BRIT DEMOKRÁCIA: Van két tehened. Birka agyvelővel eteted
őket, ezért megkergülnek. A kormány nem tesz semmit.

BÜROKRÁCIA: Van két tehened. Először is a kormány
meghatározza, mivel etetheted és mikor fejheted őket. Aztán
fizet azért, hogy ne fejd őket. Miután elveszi mindkét
tehenet, az egyiket lelöveti, a másikat feji és a tejet a
csatornába önti. Végül felszólít, hogy pénzbírság terhe
mellett töltsd ki a mellékelt űrlapokat a hiányzó tehenek
hollétével kapcsolatban.

ANARCHIA: Van két tehened. Vagy eladod a tejet rendes áron,
vagy a szomszédaid megölnek és elveszik a teheneidet.

KAPITALIZMUS: Van két tehened. Az egyiket eladod és veszel
egy bikát.

HONG-KONGNI KAPITALIZMUS: Van két tehened. Hármat eladsz a
bejegyzett cégednek a sógorod által kiállított váltók
segítségével, majd kétes pénzügyi tranzakciók útján
visszavásárlod mind a négyet, persze az öt tehenet
gondozóknak járó adókedvezményt kihasználva. A hat tehén
tej-szerzői jogdiját egy panamai közvetítőn keresztül
utalod egy titokban többségi részvényekkel rendelkező
tulajdonosú Kajmán-szigeteki társaságnak, amely a hét tehén
tej fölötti rendelkezési jogát átadja a bejegyzett
társaságnak. A társaság éves jelentése szerint a cég nyolc
tehénnel rendelkezik, de jogot formál egy kilencedikre is.
Eközben megölöd a két tehenet, mert nem tetszik a képük.

KÖRNYEZETVÉDŐK: Van két tehened. A kormány azzal vádol,
hogy titokban teheneket fejsz és más módon bántalmazol.

FEMINIZMUS: Van két tehened. Összeházasodnak és örökbe
fogadnak egy nőstény borjút.

TOTALITÁRIUS RENDSZEREK: Van két tehened. A kormány elveszi őket
és tagadja, hogy valaha is léteztek volna. A tejnek nyoma
vész.

POLITIKAILAG KORREKT: Kapcsolatba hoznak két eltérő korú
(de a társadalom számára nem kevésbé értékes) ismeretlen
nemű kérődzővel.

KULTURÁLIS: "Odass, apám, ba'meg, az a két tehén, ba'meg!
Öcsem!!! Mekkel probálnod a tejüket! Jobb mint a zanyádé
csezmeg!"

SZÜRREALISTA: Van két zsiráfod. A kormány felszólít, hogy
végy harmonika leckéket.

FEJLŐDŐ ORSZÁGOK: Nincs semmid. A kormány engedélyezi a
teheneid szabad legeltetését, feltéve, hogy az nem bontja
meg a sivatag ökológiai egyensúlyát.

2008. január 16., szerda

Banáncsiga

Ez itt egy Banáncsiga, közismertebb nevén Ariolimax dolichopllus.
A képet Szabina küldte és a következő kommentet fűzte hozzá:
A banáncsiga pénisze 15-20 cm hosszú és ezzel túlszárnyalja a magyar férfiak többségét.

2008. január 13., vasárnap

Hiányoznak mind a hárman

Monti meghalt.
Nem tudom mikor kellett elaltatni, mert csak ma tudtam meg, hogy mi történt.
Utoljára karácsonykor láttam. Nem emlékszem, hogy mondtam volna neki, hogy mennyire nagyon szeretem. Akkor még nem látszott, hogy bármi baja lenne. Aztán állítólag elkezdett gömbölyödni, pedig nem is evett semmit. Mikor felnyitották majdnem 10 liter víz volt a hasába. A doki ha jól értettem azt mondta, hogy májdaganatos volt.
Nem tudtam tőle elbúcsúzni.
És Rojszitól se.
Igaz, hogy Mijuval gyötrelem volt az utolsó este, könyörögni, hogy még csak pár órát tartson ki, mert reggel első dolgom lesz levinni az orvoshoz és ő majd biztos meggyógyítja.
Szegény alig kapott levegőt én meg nem tudtam mit tenni, hogy jobban legyen.
Csak ültem mellette, simogattam és kérleltem, hogy ne haljon még meg.
De neki legalább el tudtam mondani, hogy mennyire fontos nekem és lehet, hogy nem úgy tűnt neki, de valójában szerettem és hiányozni fog ha nem lesz velem.
A blökiknek nem.
És még csak a sírjukhoz se tudok odaülni és "pótolni", mert el kellett költöznünk csessze meg. Apám még nem vett új telket, Anyám meg nem engedte, hogy Mijut a kertbe eltemessük, mert azon még dolgozni fognak. Úgyhogy mind ott maradtak az állatorvosnál, aki ki tudja mit csinált velük.
Pedig ma egészen vidám napom volt és valami pozitívat akartam írni, mert Apummal is találkoztam, Anyum meg nem volt mérges, hogy ezért lemondtam a vele tervezett programot.
Erre mikor búcsúzunk Apám kinyögi, hogy Montit el kellett altatni és hogy csak azért nem mondta előbb mert nem akart elrontani a napunkat.
És ezt is csak úgy mellékesen, mintegy magyarázatként, hogy mostantól miért ér rá korábban is.
De nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy Monti meghalt és nagyon hiányzik és remélem, hogy tudja mennyit jelentett nekem, akárcsak Roj és Miju is.
És hogy sajnálom hogyha nem mondtam nekik elégszer míg éltek.

2008. január 9., szerda

Petri György; Hogy elérjek a napsütötte sávig

Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam kocsmáról kocsmára.
Talán éppen a Nylonban ittam,
a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál
(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,
lehet, hogy a Boráros téren.
Ezek a séták mindig
reggelig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre, valahol ültem, ittam.
(Akkor még akármit - kóstolkodó ifjúság.)
Még nem olvastam a kocsmákban,
nem, nem, még nem temetkeztem
könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját.
Még nem idegesített fel ha szóltak hozzám.
"Fizetsz valamit?" - kérdezte egy dohánykarcos
női hang a hátam mögül. Fiatal hang volt.
"Kérjél" - mondtam felé fordulva. Ötven
körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt,
koszmós, egykor világosbarna haj;
beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas
kötőhártya, aquamarin szemek, *
megsárgult, fehér műszálas pulóver,
barna nadrág, szemétben talált fehér starndcipő.
Kevertet kért és sört, pikkolót. Ízlését nem vitattam.
"Eljövök egy huszasért" - mondta. Ezen meglepődtem.
Az ár - árnak - képtelenül alacsony volt (már akkor is).
Ismertem a Rákóczi téri kurzust. Húsz forint az nem ár.
Másrészt a nő nem állta volna meg a helyét
a Rákóczi téren, sőt semmilyen téren.
Az lett volna alogikus, hogy ha akar valamit, ő fizet.
De sokkal többet. Márpedig akart. "Gyere,
akarom - mondta - , nagyon szeretnék."
Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam
(hacsak nem kifejezetten nem ez volt a célom).
No de hogy... Mentem; úgy éreztem: muszáj.
Hiszen űzött voltam és zavaros,
mint a fölkavart iszap akkoriban, és
csak ezekben az "Eszpresszókban", "Büfékben"
érezhettem némi álfölényt
a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.
Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek. Átöleltem,
egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt
mehettünk lefelé valami nem tudni honnan derengésfélében.
Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom.
Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magáról a nadrágját,
"Így szoktam meg, ha bokor alatt dugok"
- mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
meg a zakómat dobtam le - inkább legyen koszos, mint gyűrött.
"Csókolj meg." Hát igen, ez elkerülhetetlen.
Avas szájszaga volt, ajka pikkelyes, nyelve,
szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban
kotorászna a nyelvem - mindjárt fölvérzi az éles perem.
Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,
ettől viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek durva bőrére a könnyeim, amíg
ura lettem a perisztaltikának. A lába köze
szűk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik.
"Várjál" - mondta, és belevájt ujjaival
egy megkezdett margarinba, magába masszírozta,
aztán még egy adagot.
(ENNI is fog még ebből?)
"Meg tudom mosni valahol magam?" - kérdeztem később.
Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő
lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.
"Ez is hozzátartozik" - mormoltam. Egy ötvenesem
volt még. A fejét rázta "Mondtam, hogy egy
huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas
meg egyszerűen kell." "Akkor adj vissza - mondtam -,
értsd meg nincs huszasom." "Hülye vagy
- mondta -, ha vissza tudnék adni ötvenből,
nem kéne a huszasod" - mondta logikusan.
És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal.
Vállat vontam ("ha ilyen büszke vagy"),
zsebre gyűrtem az ötvenest, megtaláltam a zakóm,
és botorkáltam fel a lépcsőn.
Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.

*Hülyeség. Aquamarin szemed neked van.
A nőnek? Mit tudom én.
Mint gálicos kádban a víz?
Csak akarok valamit ajándékozni annak a szerencsétlen párának,
mondjuk, a szemed színét, meg egy ritka szót,
hogy ne legyen olyan undorítóan elesett.
Magam pedig legyek valamivel megérthetőbb.

2008. január 6., vasárnap

Sose volt még ennyire durva

Hosszú idő után megint lementem anyummal spinbike-ra, mert Enikő meggyógyult és újra tartott edzést. Az a nő eddig se volt semmi, de most egyenesen be volt kattanva. Gondolom nem viselte túl jól a semmittevést és lábadozást és úgy gondolta, hogy akkor most bepótolja az elmulasztott cirka egy hónapot. Egyszerre. Még a szart is kihajtotta mindenkiből. (Itt jegyezném meg, hogy az orvosa szerint még nem lett volna szabad lejönnie edzést tartani, mert még nem gyógyult meg teljesen.) Odaállt a bringám mellé és 2 mm-ről üvöltötte a fülembe, hogy: TEMPÓ!TEMPÓ!TEMPÓ! Közben meg a lábam ütötte, hogy tekerjek gyorsabban. Mikor vége lett az edzésnek és leszálltunk a bringáról esküszöm, hogy csillagokat láttam és remegett mindenem. Majdnem azt hittem meghalok.
Úgy hiányzott! Már alig várom, hogy holnap is lemenjünk! :D

2008. január 3., csütörtök

Új(?)év

Még mindig képtelen vagyok korán felkelni.
Még mindig nem szeretek nekiindulni az útnak Veszprémből haza vagy fordítva.
Még mindig jó buli összegyűlni a koli tv-szobájában és römizni, teázni, activityzni.
Még mindig képes vagyok túlélni a másnaposság okozta fejfájást.
Még mindig rám szakad a magány miután elhagyom a bulik helyszínét.
Még mindig szeretek mosogatni.
Még mindig várom a "szendó-talikat".
Még mindig tiszta ideg vagyok vizsgák előtt.
Még mindig a 705-ös és az 501-es részek a legjobbak a south parkból.
Még mindig ki vagyok dobva öcsém szobájából, mikor benézek hozzá beszélgetni.
Még mindig nem vagyok egy gospel kórus tagja, pedig Bridge rendesen terrorizál miatta.
Még mindig egy évszázad, mire ráveszem magam, hogy leüljek hajat horgolni.
Még mindig hiányoznak az otthoniak ha itthon vagyok és az itthoniak ha otthon vagyok.
Még mindig meghülyülnek az elektronikai berendezések ha a közelükbe kerülök.
Még mindig szeretem figyelni, hogy az emberek hogyan bontják ki az ajándékaikat.
Még mindig nem vettünk felmosót és partvist a szobánkba.
Még mindig nem láttam egy Hitchcock filmet sem teljes egészében.