Ma délután azon gondolkodtam, vajon mi történhet a meg nem hallott mondatokkal.
A ki nem mondott gondolataink, mind bennünk maradnak. Ez számomra egyértelmű.
A csak félig kimondott vagy elharapott mondatok már nem bennünk vannak, de mindenképpen valahol a környékünkön kell lenniük, mivel a másik felük még bennünk ragadt. (Lehet, hogy ez az, amit egyesek aurának látnak/vélnek.)
A teljesen kimondott és meg is hallott mondatok már a befogadó félnél lelnek otthonra. (Hogy reakció születik-e rájuk az most b, kérdés.)
De mi van a kimondott, de meg nem hallott mondatokkal?
Azok, mivel kimondtuk őket már nem tartoznak hozzánk. Azonban a befogadó félnél sem lehetnek, mivel az illető nem hallottam meg őket.
Akkor mégis hol lehetnek?
Elenyésznek az éterben?
Esetleg összegyűlnek egy közös helyen?
Próbálnak találni valakit, aki meghallja őket és ezeket az eltévedt gondolatokat nevezzük megérzésnek/ösztönnek?
Vagy mégis visszajönnek hozzánk, mivel mi emlékszünk rá, hogy mit mondtunk, ezért leginkább hozzánk köthetőek? (Ha ez utóbbi lehetőség áll fenn, akkor biztos froclizzák a félig kimondott mondatokat, hogy őket legalább kimondták. :p)
Azért remélem bárhol is vannak legalább boldogok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
én ezt most elolvastam de nem fogtam fel.. holnap újrapróbálkozom kipihenten :)
érdekes kérdés:)
kb. az lehet velük, mint velünk halálunk után...
semmi.
ez szomorú persze.
de számomra megnyugtató is:)
Én úgy érzem néha hogy nekem csak ilyen kimondott, de meg nem hallott mondataim vannak. És akkor úgy érzem mintha ki sem mondtam volna őket, mert kb ugyanaz a hatás. Így mindenféleképpen az enyémek maradnak, amit sajnálok mert szerintem értékesek.
A halál... igen eről eszembejutott a kedd este. Semmi dolgom nem lévén leültem és elkezdtem Schopenhauert olvasni. A halál kérdését járta körbe és igen érdekes dolgokra világított rá.
Érdekel valakit? Mert feleslegesen nem írom le.:)
Így filótöri vizsga előtt szerintem mindenki okulhat belőle, szóval kivele! Ne tartsd magadban! És ígérem én meg is fogom hallani. :)
Hát igaz a filozófián már nem vesszük hasznát, de mindenesetre megosztom, mert érdekes. Ugyan úgy emlékszem (ha jól emlékszem), hogy a vonatnál elmondtam, de minegy mindenki okulhat belőle.:)
Szóval Schopenhauerünk azt mondja, hogy a halál állapotába kerülés a nemlét. Viszont az életünk előtt lévő idő is nemlét. Mégis a halálunkon szomorkodunk, viszont azon nem, hogy életünk előtt nem voltunk. Pedig ha úgy vesszük a nemlét az állandó, az élet pedig egy picurka közbeiktatás.
Na jó ez picit szebben lett megfogalmazva, de remélem világos.
Amúgy én hiszek a lélekvándorlásban, ha nem is olyan durván mint a keletiek, de mégis.
Megjegyzés küldése