Ausztriából, szeretettel

Flóra lefotózta. Reni beszkennelte. Én felraktam. A kacsa rajta van. :)

Hat hét, hat tánc

"Maga nekem mind a 3 dimenziójában jelen van."

Boldog karácsonyt

Egyedül ülök a nappaliba. Filmeket nézek, hogy eltereljem a gondolataimat. Nem sikerül. Üresnek érzem magam és magányosnak. Előtte, utána és most közben is. Csak álltam és néztem, hogy mindenki mosolyog. És holnap is ez lesz. (Vagyis ma.) Sohase karácsonyozunk már együtt. Tavaly ez eszembe se jutott. Félek, hogy én is elrontom és csak ha késő lesz, akkor jövök majd rá. Fáradt vagyok de nem akarok még aludni. Lehet megnézek még egy filmet. Egyedül vagyok. Csak azt szeretném ha valaki átölelne és velem aludna ma. Meg holnap. Meg holnapután. Meg ha megint magányos leszek. Persze ebből úgyse lesz semmi. Megnézek még egy filmet, aztán lefekszem aludni. Egyedül. Mint mindig.

Mondatlélektan

Ma délután azon gondolkodtam, vajon mi történhet a meg nem hallott mondatokkal.
A ki nem mondott gondolataink, mind bennünk maradnak. Ez számomra egyértelmű.
A csak félig kimondott vagy elharapott mondatok már nem bennünk vannak, de mindenképpen valahol a környékünkön kell lenniük, mivel a másik felük még bennünk ragadt. (Lehet, hogy ez az, amit egyesek aurának látnak/vélnek.)
A teljesen kimondott és meg is hallott mondatok már a befogadó félnél lelnek otthonra. (Hogy reakció születik-e rájuk az most b, kérdés.)
De mi van a kimondott, de meg nem hallott mondatokkal?
Azok, mivel kimondtuk őket már nem tartoznak hozzánk. Azonban a befogadó félnél sem lehetnek, mivel az illető nem hallottam meg őket.
Akkor mégis hol lehetnek?
Elenyésznek az éterben?
Esetleg összegyűlnek egy közös helyen?
Próbálnak találni valakit, aki meghallja őket és ezeket az eltévedt gondolatokat nevezzük megérzésnek/ösztönnek?
Vagy mégis visszajönnek hozzánk, mivel mi emlékszünk rá, hogy mit mondtunk, ezért leginkább hozzánk köthetőek? (Ha ez utóbbi lehetőség áll fenn, akkor biztos froclizzák a félig kimondott mondatokat, hogy őket legalább kimondták. :p)
Azért remélem bárhol is vannak legalább boldogok.

A kedvenc negyedóra

Egy vargabetűnek köszönhetően a buszvégtől hazáig kb. 15 perc az út. Kezdetben persze bosszankodtam miatta, mert túl hosszúnak éreztem, de aztán véleményt váltottam. Nagyon megszerettem ezt a 15 perces kanyargást hazáig.
A Tatárkán van ugyanis a kedvenc fám, ami olyan mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne, két kutya, akik úgy hasonlítanak egymásra, mint 2 tojás kivéve, hogy az egyik hófehér a másik meg koromfekete, egy villanyoszlop, amelyikbe mindig kialszik a körte mire odaérek hozzá, egy bokor a magasfeszültség alatt, ami lehet csak egy bokor, de ha akarom akkor banditák és haramiák búvóhelye. Ha akarom az út haza vezet, ha nem akkor egy erdőbe vagy sivatagban vagy tengerparton kanyarog vagy ha úgy tartja kedvem maga a vörös szőnyeg.
Ezalatt a 15 perc alatt, ha este van végig gondolhatom az aznap történteket vagy ha reggel van, akkor megtervezhetem a napomat. Ha egyikhez sincs kedvem akkor csak zenét hallgatok és a fejemben klippet rendezek hozzá.
Ez a negyed óra elég hozzá, hogy megváltozzon a véleményem, hogy jobb kedvem legyen vagy arra is, hogy éppen elromoljon. Magam lehetek, hogy rendezzem soraimat vagy véletlenül összefuthatok régi ismerősökkel.
Ilyenkor az lehetek, aki csak akarok és nem fáj, hogy már megint hazudtam magamnak.
Ez a negyed óra csak az enyém és bármi megtörténhet alatta. Ha megrendezhetném az életemet filmen biztos szentelnék neki egy min. 15 perces fejezetet.

Viva Italia!

Ma főztem spaghettit. Egy igazi olasz valószínűleg meglincselne, ha megtudná, hogy a marhahúst szójával helyettesítettem meg, hogy ketcuhpot is tettem rá. Mindegy Atesznak meg Carolnak ízlett. De csak mert mi Veszprém környékén élünk és Stromfeldesek vagyunk. :)

Egy régi kedvenc, melyet újra megtaláltam

Apukám végtelen bölcsességének egy szelete

Néhány napja eszembe jutott egy beszélgetésem apukámmal. Már régen történt szóval nem emlékszem rá tökéletesen, de valahogy így folyhatott le:
-Dorka!
-Igen?
-Tudod-e, hogy mi a teendő ha betemet a lavina?
-Öööööö.... Gondolom kiásom magam.
-De honnan tudod, hogy merre van a fölfelé?
-Öööööö.....
-Megmondjam?
-Aham.
-El kell kezdeni pisilni!
-He?
-Vagy nyálat csorgatni. Ahogy gusztusod tartja.
-Megismétlem: He?
- A folyadék, ugye mint tudjuk,  gravitáció hatására LEFELÉ kezd el folyni. Tehát neked a folyással ellenkező irányba kell majd ásnod!
-Hmmm... Köszönöm ezt a hasznos információt.
Tudom nem gyakori dolog, hogy Magyarországon valakit betemet a lavina, de gondoltam hátha vannak alpinista ismerőseitek. Nekik meg akár még hasznos is
lehet.

Önérdekű közlemény

Tegnap járt nálunk a Koli-Mikulás és kaptam tőle porcelán elefántokat. Így háromra csökkent az összegyűjtendő kis
ormányosok száma. (Ha valaki nem tudná van egy olyan elmélet, mely szerint mindenkinek össze kell gyűjtenie az élete során hét elefántot. Természetesen hét különböző embertől kell őket kapnia.)
Nos tehát, aki úgy érzi szívesen segítene nekem, hogy teljesítsem ezt a feladatomat, annak itt a remek alkalom. Szombaton lesz a szülinapom és örömmel várok mindennemű hozzájárulást szerény kis gyűjteményemhez. :)

Dec. 8.

Fáradt vagyok. Jó volt a mai este. Boldog szülinapot még egyszer Husi! Elindultam itthonról. Megérkezetm Móriczra. Többen voltunk, mint vártam. Ez jó. Elindultunk Morison's-ba. Még belépő előtt érkeztünk. Ez megint
jó. Táncoltunk. Ittunk. Csocsóztunk. Ittunk. Sokan hazamentek.
Hárman maradtunk. Megint visszamentünk. Odajött hozzám egy srác. Táncolt velem. Melegem volt. Neki hideg volt a keze. Ez jólesett. Jó volt, hogy valaki tácolni akart velem. És, hogy hideg volt a keze. Leléptünk, mert menni kellett a buszhoz. Nevettünk. Úgy döntöttünk az Astóriára megyünk nem a Ferenciekre. Felszálltunk. Visszaadtam Husinak az ajándékait, amik a táskámban voltak. Örült annak, amit tőlem kapott. Ez is jó. Elbúcsúztam tőlük. Leszállatm. Hazasétáltam. Zsolesz szerint bátor lány vagyok. Mert haza merek sétálni este a Péter Pálon. Pedig szerinte "barátságtalan" az utca. Én mégis jobban szeretm, mint a Tordait. Ez nem olyan meredek. Meg itt még nem támadtak rám kóbor kutyák. 4361. Fel a kocsifeljárón. 6338. Fela lépcsőn. Be az ajtón.
Öcsém még ébren van. Nem
értem, hogy bírja. Ma korán kell kelnem. Meg kell csinálnom egy beadandót. Nem értem, miért nem alszom még. Fáradt vagyok. Jó volt a mai este. Boldog szülinapot még egyszer Husi!.....

Úton hazafelé

Hosszas utánajárás eredménye képpen sikerült kikölcsönöznöm Bertolt Brecht Baál című drámáját. (Szabó Ervinről Szabó Ervinre jártam, mert úgy látszik most mindenki Brechtet olvas.) Hazafelé menet a buszon egy anyuka ült le velem szemben. Az ölében a tényleg bűbájos kicsi babája (akik ismernek tudják, hogy ez nálam nagy szó). Namármost, ez a kicsi gyerek ott mosolygott meg nevetett mindenkire, aki a látómezejébe
került. Elkezdtem előbányászni a mp3-am. Gondolom ez volt az amivel felhívtam magamra a figyelmét, ugyanis felémfordult. Meglátott és abbahagyta a vigyorgást. Ezzel még nem lenne semmi baj. A kisgyerekek általában így reagálnak rám. De ez a kölök más volt. Volt valami a tekintetében. Nagy tágranyílt, szorongó szemek. Azt hiszem megijedt tőlem. Nem a szokásos elcsodálkozó tekintet volt, amit kapni szoktam. Igen. Egyszerűen megijedt tőlem mikor meglátott. Innentől kezdve így ment. Mosolygott a mamájára meg a mellettem ülő nénire, de amikor rám nézett mindig az az ijedt tekintet. Azt már megszoktam, hogy az emberek (főleg a kisgyerekek meg a nyugdíjasok) furán-csodálkozva néznek rám, de az meg se fordult a fejemben, hogy ijesztő lennék. És az az igazság, hogy nem tudom miért, de nagyon rosszul esett. Kevés kellett hozzá, hogy elsírjam magam a buszon.....

Kártyaparti

Bata nem tudja hogyan csinálja, hogy a Misinek is jó legyen. Peggy úgy hiszi neki egyedül is megy. Batának segítség kell hozzá. Arti bárhová be tudja tenni. Végül pedig sikerült mindenkinek egyszerre elmenni.

Álmatlanság

Este már megint nem tudtam rendesen aludni, szóval megint elkezdtem agyalni és érdekes dolgot sikerült megfigyelnem. (Megjegyzem nem most először.) Attól függően, hogy melyik irányba fordítottam a fejem másfajta gondolatok jutottak eszembe. Ha balra fordítom a szokásos álomszerű, szürreális flasheket kapom/látom. Azonban ha jobbra, sokkal racionálisabb, a mindennapi életemre vonatkozó gondolataim támadnak. Ami még furább, hogy a dolog oda-vissza működik. Vagyis ha bal oldalra van a fejem fordítva és eszembe jut a másnapi zh vagy hogy már megint mit felejtettem el, automatikusan jobbra fordítom.
Nem tudom eldönteni, hogy ez vajon miért lehet így.
Valami köze van talán a két agyfélteke különböző feladataihoz?
Vagy mert egyszer felfigyeltem erre a dologra tudat alatt már direkt ehhez igazodom?
Vajon mással is így van vagy eddig még csak nekem tűnt fel a dolog?
Egyáltalán: Van értelme ezen gondolkodni? Vagy csak törődjek bele, hogy ez van és úgy sincs rá magyarázat, mert mindenre úgyse lehet választ kapni.

A halogatás művészete

Helyesírás, fonetika, nyelvészeti filó, felmosás, fürdő pucolás, söprés, nagymosás, rendrakás helyett: Későnkelés, olvasgatás, elmászás Tescoba, Disney és Pixar rajzfilm-maraton. Mégse mondanám, hogy értelmetlen volt ez a nap. :)

A new begining

Elkezdem, mert szeretném, mert megígértem, mert túl sok gondolat van időnként a fejemben, mert papíron nem működött, mert nincs jobb dolgom ma este, mert fáradt vagyok, de nem tudok aludni, mert fáznak a lábujjaim, mert korán zár szombaton a CBA, mert holnap tanulni kéne, mert nem mentem haza hétvégére, mert ma megnéztük a Dórival a Délicatessent, mert...mert nem tudom miért.