2008. november 17., hétfő

Tegnap kaptam varázslatot! :)

Ahogyan jöttünk le Veszprémbe Zolival kis kitérőt kellett tennünk Érdre és ott találkoztam Angelikával, akinek a tündér neve Tekna (ha jól értettem). Ő mondta el nekem, hogy amíg nincs varázslatom addig nem tudom megvédeni magamat a gonosz boszorkákkal szemben.
Szerencsére, mint kiderült ő közben tud járni az érdekemben Bibi Bozbergnél (?), hogy ne kelljen többé félnem.

Bibi meg is érkezett nyolc óra múlva (még szerencse mert a gonoszak kilenc óra múlva értek oda hozzánk) és hozott magával mindenféle színű varázslatot. Én pedig nem egyet hanem rögtön kettőt is választhattam közülük, mindkét kezembe egyet-egyet.
A lila és a kék mellett döntöttem, ami Angelika szerint is jó kombináció.
Ezek után már csak ki kell mondanom a varázsszót és átváltoznom ha gonosz szörnyekkel vagy boszorkákkal találkozom.

Igaz ezt a műveletet még kicsit gyakorolnom kell, de a lényeg hogy most már soha többé nem kell félnem tőlük.
Köszönöm Tekna! :)

2008. november 7., péntek


Vettem egy paradicsomot, de nincs szívem megenni....
(Flóra, thanks for your cooperation!)

2008. november 4., kedd

Fáradtan

Az idő gyorsan múlik.
A holnap egyre közeleg.
A versek alig fogynak.
Az izomláz épp csak halványodik.
Az emlékek mindinkább élesednek.
Az élmények lassan feldolgozódnak.
Az agyam folyamatosan leépül.

(Lehet nem bírom már ezt sokáig.)

2008. október 9., csütörtök

Gipszkarton

Az közismert tény, hogy a ppp-ben hangszigetelés szempontjából nem a legjobbak a falak, de a mi szobánkban még fényáterszetőek is!
Bizony ám! Ha nálunk le van kapcsolva a villany odaát a Betti pedig felkapcsolja az olvasó lámpáját, akkor tökéletesen látszik a falak tökéletlen illesztése, mintegy sejtelmes derengésbe vonva a sarkot.
Yeeee.

2008. október 6., hétfő

Válaszolt a levelemre. :)

2008. október 3., péntek

Megint ugyanott vagyok, mint voltam. Vagy még hátrébb. Egyet előre, kettőt hátra. Hát van így értelme annak, hogy beleadom szívem-lelkem?

2008. szeptember 15., hétfő

Hibajelentés

Fogalmam sincs miért de egy ideje nem sikerül bejelentkeznem blogra.
Ha netalántán mégis akkor meg nem enged bejegyzést írnom.
Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy míg rá nem jövök mi ennek az oka és ki nem javítom a hibát addig valószínüleg még a szokottnál is rittkábban fogok majd jelentkezni.
Az is kész csoda, hogy most enged valamit pötyögnöm az oldal. Mondjuk a kezelőpult még most sem 100%-os.
Na mindegy.
Dolgozom az ügyön és remélem a legjobbakat...